egyébként nemtudom miért írok megint. gondolom azért mert egy ideje semmiféle rendszer nincs az életemben. mióta estibe járok, heti készer van pár órám, de az semmi. egyébként ezt is nehezen viselem. festeni már nagyon ritkán szoktam. de januárban ha minden igaz lesz elég sok pénzem, eladtam pár képet, és végre megcsinálhatom amit már két éve akarok. ezért nem festek, mert van egy koncepció a fejemben, de drága a megvalósítás. azóta csak vázlatokat csinálok. meg inkább zenélek. néhány napja felvettünk zitával pár számot egy kazettásmagnóval, és nagyon jól szól. mármint nem a minősége jó, hanem végre megtaláltuk, milyen hangzás illik a számokhoz. mi ketten vagyunk a mayberian sanskülotts.

40 by Mayberian Sanskülotts

félelem és reszketés dunabogdányban

úgy volt hogy tartunk andrásnál egy halott fiúk akciócsoport közös festést,úgyhogy elindultunk gergővel dunabogdányba,de az egész nap az eltévedés oltárán kínlódott. először lekéstük a buszt, és mivel volt egy óránk a következőig, gondoltuk hogy elmegyünk újpestre egy ilyen úri kocsmába, ami nem tudtuk hol van pontosan mert csak párszor voltunk ott még régen, de az megvolt hogy munkásotthon utca. a munkásotthon utca elég hosszú, és nekivágtunk a fagyhalállal nem törődve, de amikor már újpest családi gettótelepének kapujánál jártunk, gyanús volt hogy talán mégsem jó így. visszavergődtünk az utca elejére, és ekkor vettük észre hogy amit az előbb proli késdobálónak néztünk, az az úri klub, és nagy bazmegolások kíséretében bementünk. eléggé kitűntünk az eltartott kisujjal borozgató üzletemberek sorából, meg rájöttünk hogy mindjárt lekéssük a következő buszt is, de csakazértis vettünk egy sört, aztán végül elértük a buszt. még szerencse hogy nem mentem el előtte pisilni, mert így alkalmam nyílt nagy kínok árán visszatartani az egyórás út során úgy, hogy úgy éreztem, most fog kijönni a vesekövem(egyébként pár napja reggelente folyton ezt érzem, olyan mintha belülről szúrkálnák egy tűvel). végül megértkeztünk bogdányba, de elcsúszva mondták be a megállókat, és úgy tudtuk hogy eggyel előbb szálltunk le. elindultunk fölfelé egy utcán amiről azt gondoltuk hogy ez az ami nekünk kell, de egy idő után elbizonytalanodtunk, úgyhogy visszafordultunk. elindultunk a főúton, de a falu határában ismét az a gyanús érzés fogott el. útközben gergő rosszkedvében elkezdte sakiráztatni a telefonját(ez a telefonról hangosan zenehallgatást takarja), nagyjából háromnegyed óra múlva ismét ott voltunk, ahol leszálltunk a buszról, és ekkor ébredtünk rá hogy eredetileg jó helyen szálltunk le, és az az utca is stimmelt amin elsőre elindultunk. szerencsére ilyenkorra már mindenünk elfagyott, úgyhogy nem fájt annyira mikor az arcunkat karmolásztuk. viszont gergőért aggódtam, mert azt mondta hogy régóta zsibbad az egyik ujja, azt hittem éppen agyvérzése van. egy ideig jó irányba haladtunk, de újabb válaszút elé érkeztünk. két lehetőség volt, úgyhogy elindultunk jobbra. nagyjából egy kilóméter után az út közepén abbamaradt a közvilágítás, úgy nézett ki mintha a földtányér szélén lennék. besétáltunk a sötétségbe, de arra jutottunk hogy rossz helyen járunk, úgyhogy visszamentünk az elejére. felhívtam andrást, azt mondta az előbb is jó helyen jártunk. már nemcsak gergőnek volt agyvérzése. végül még egyszer eltévedtünk de olyan ideges voltam hogy arra már nem emlékszem, csak arra hogy andrásék kijöttek értünk, de a sötétben valahogy elmentünk egymás mellett. isteni volt megérkezni. ilyen jó dolgok történtek mint: gétéáztunk és közben az egykéthá című belga számot hallgattuk végtelenítve, újra 12éves suttyónak éreztem magam. végül csak egy képet festettünk, de az elég jól sikerült. ragasztottam rá bejglit meg öngyújtót, andrás levizelte, és még józsef attila idézet is van rajta. volt egy momentum amin nagyon nevettünk. elindult egy white stripes szám, de egy nagyon szar hangszóról hallgattuk, és nagyon torzan szólt. gergő az hitte hogy ez egy remix, csak úgy szól mintha egy nagyon szar hangszóróból szólna. andrás mondta, hogy ez egy nagyon szar hangszóróból szól. és ezen nevettünk iszonyatosan, ezután gergő kicsit meg is őrült. elkezdett törökülésben narancsot enni ilyen barna csomagolópapírról, és andrásnak eszébe jutott erről egy film de nem ugrott be neki a címe,és azt ismételgette hogy bikaborjak. kiderült hogy az üvegtigriste gondolt.

gergő talált egy igazi emberi koponyát aminek le lehetett venni a tetejét, és azt hordta sapka gyanánt. úgy nézett ki mint egy kipa, gergő meg mint egy kannibál zsidó. daninál meg valamiért volt egy legolandes esőkabát, ami csak egy sárga nejlon, gergő azt is felvette, és egyre szomorúbb látvány volt. aztán elmentünk aludni, legalábbis azt hittük. életem legkínosabb két órája következett. egy nagyon kicsi házban voltunk, ami egy nagyon kicsi félig konyha félig nappaliból, egy vécéből, meg egy galériából állt. lent aludtunk gergővel, dani fent máté szobájában, andrás és új barátnője pedig a mellette lévő szobában. andrás és új barátnője úgy félnégytől félhatig hatalmasat szeretkezett. ezzel nem is lenne baj, csakhogy a falak papírból voltak, az ajtajuk nyitva volt, és nagyjából hétszer leszakadt az ágy, és háromszor majdnem a plafon is. szóval egy faházban elég hangos a dugás. két órán keresztül befogott füllel próbáltam minél halkabban sírni, és hogy eltereljem a figyelmemet, lejátszottam magamban a teljes hiperkarma diszkográfiát, mert csak annak tudom minden szövegét fejből. aztán megpróbáltam felidézni minden verset amit életem során megtanultam. próbáltad már elszavalni az anyám tyúkját miközben bármelyik pillanatban rádszakadhat a mennyezet meg két ki tudja már milyen pózban szexelő ember? furcsa keveréke a röhögőgörcsnek és a halálfélelemnek.
pár óra múlva kihevertem a sokkot és valahogy elaludtam. arra ébredtem hogy édesanyám hív. azt mondta kár hogy nem vittem magammal kulcsot, mert ők most elmennek pestszentlőrincre, és nem tudok hazamenni egy ideig. ez önmagában is elég rosszul hangzott, pláne hogy négyre próbálni kellett mennem, de nem tudtam hazamenni a gitáromért. ideges lettem ,mert előző nap a következő beszélgetés hangzott el otthon:

-anyu, vigyek magammal kulcsot?
-ááááááááááá neeeeeeeeeeee, hát mi itthon leszünk holnap, SEHOVA sem megyünk
-még jó, hisz ha nem így lenne, akkor nem tudnék hazajönni a gitáromért. remek.
-ránk mindig számíthatsz.

 volt nyolc percem hogy a futva tíz percnyire lévő megállóba érjek ahová négy másodpercen belül megérkezik a busz. de elértem. egyóra múlva már újpesten voltam, de még mindig volt egy céltalan és hideg órám, és nem tudtam hogy min fogok gitározni. felhívtam ákost, azt mondta megoldjuk. kimentünk budára a próbaterembe, volt egy balkezes gitár, meg egy jobbkezes húrok nélkül, úgyhogy a kettő kombinációjából sikerült kihozni valamit. úgy a próba felénél furcsa, fáradt delíriumba estem, és a nap hátralevő része márcsak valami elmosódott ködös emlék, annyira emlékszem hogy elindulok hazafelé, és ákos rezzenéstelen arccal azt mondja hogy amúgy az erdős résznél vigyázzak a vaddisznókkal, aztán egyszercsak itthon voltam, és rengeteget ettem. aztán tízkor feljött dani, visszahozta az ecseteimet, de akkor már olyan voltam mint egy robot.
nyomorult nap volt ez.